A KIÁLLÍTÁS
Témahetünk lezárásaként megrendezésre került
"A HULLADÉK NEM SZEMÉT" című kiállítás.
A kiállítás vendégeit köszöntötte Bársonyné Pálinkás Éva óvodavezető, és felkérte Szabó Márton polgármester urat , hogy nyissa meg a kiállítást.
H. Turáni Mária a KlímaBarátKör nevében és mint nyugdíjas óvónő mondta el gondolatait.
A Csillagszem csoport nevében én is szeretettel köszöntöttem a kedves vendégeket, a kollégákat és a gyerekeket. Minden jelenlevőnek egy zöld szalagot nyújtottunk át, melyet mi is viseltünk ma, a "ZÖLD ÉLET" jelképeként, szimbolizálva és gondolatot ébresztve egy szebb és tisztább jövőről.
Az elmúlt három hétben megvalósult a "RAJTAD IS MÚLIK" projekt, illetve a már említett témahetünk. Ezen időszakban a gyerekek rengeteg tapasztalatot szereztek környezetük állapotáról. A környezetüket fenyegető veszélyekről. Óvodánkban kiemelten fontosnak tartjuk a környezettudatos viselkedés kialakítását. A tanulás hatékony módszerével a játékkal. Környezetünk védelme mindannyiunk felelőssége, s olykor elegendő lenne némi odafigyelés, hogy együtt jelentős eredményeket érjünk el.
Tudjuk nem csak a szülő neveli a kisgyermekét, hanem a kisgyermek is a szüleit. Mi ezért a gyerekeken keresztül szeretnénk üzenni a jövőnek. Kiállításunk célja volt, hogy megmutassuk a különféle hulladékok újrahasznosításának lehetőségeit.
Szeretnénk megköszönni a gyerekeknek, a kollégáknak, és nem utolsó sorban a szülőknek a kreatív munkákat, a lelkes segítséget. Óvodánk hét csoportjában a következő hulladékanyagokból dolgoztak:
Katica csoport: papírból
Tarka lepke csoport: tetra dobozból
Kerekerdő csoport: műanyagból
Bóbita csoport: fonálból
Napocska csoport: textilből
Margaréta csoport: parafa dugóból
Csillagszem csoport: fémből
A Csillagszem csoport egy szép tavaszi dallal is köszöntötte a kiállítást: Mi szél hozott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése