ÁLLATOK
A gyerekek mindenféle állat képét gyűjtögették, sőt Petra és Kristóf négy különlegesen szép képeskönyvet is hoztak. Megnéztük az asztalnál ,majd a szőnyegen folytattuk a játékot.
Kialakítottuk lakóhelyüket az élőlényeknek. Volt sivatag, víz, erdő, trópusi erdő, fák, hazai baromfi udvar. Nagyon ügyesen megtalálták, melyik állat, hal, hüllő, madár, hová való.
A csoportosítások után becsülték, hol van a több, hol a kevesebb élőlény, majd meg is számlálták.
Megbeszéltük hány lába van a madaraknak, különféle állatoknak.
Játszottunk beugrató, igaz-hamis játékot...
(Kérdeztem: Igaz-e, hogy minden állat két lábú?
-Minden kétlábú tud repülni?
-Csak a ludak tojnak tojást? stb.)
-Minden kétlábú tud repülni?
-Csak a ludak tojnak tojást? stb.)
Ezután társasjátékot játszottunk.
A résztvevő gyerekek választhattak állat képet, ezek kettő és négylábúak voltak. Majd a dobókockával amennyit dobtak, annyiszor kettőt, illetve négyet léphettek. Ezt a nagycsoportosokkal játszottuk, de a kisebbek is érdeklődve figyelték.
"VÍZ NÉLKÜLI AKVÁRIUM"
KÖZÖS AKVÁRIUM KÉSZÍTÉSE DOBOZBÓL
Egy doboz oldalait kivágtam, majd a gyerekek bevonták színes papírokkal. Ezután beleragasztották a hátoldalára azt a vízi világot, amit előzőleg készítettek festés és zsírkrétarajz technikával.
Alulra világoskék papír került, és apró darabokra tépett krepp papír, ez lett a "víz".
Elhelyeztek bele csigákat, tengeri kagylókat, köveket.
Hullám nyomatú papírból hal formákat rajzoltak, ezeket kivágták. A kopoltyút és az uszonyokat ceruza faragás forgácsaiból ragasztották. Még szemeket is tettek, majd az ügyesebbek tűvel átfűzték a különböző hosszúságú cérnákat a halacskákon. Ezeket felkötözgették, belógatták az akvárium belsejébe. Három sorban lógtak a halak, mindent megszámláltak.
Teljesen térhatású lett az akvárium. Nagyon tetszett mindenkinek a kész "mű".
Brigitta, Melinda! Tele vagytok jó ötletekkel!
VálaszTörlésNagyon tetszik, amit csináltok :)
Kedves vagy,köszönet!
VálaszTörlés